Pályázatokhoz kapcsolódó tevékenység, projektmenedzsment


A 2007-2013-as fejlesztési időszakban sok település önkormányzata pályázott uniós forrásra a Környezet és Energia Operatív Program keretében, amely pályázatok sikeres megvalósításában cégünk is részt vett. Az új, 2014- 2020-as időszakban is ezen pályázati források elnyeréséhez kívánjuk hozzásegíteni megrendelőinket az ivóvízellátó és víztisztító rendszerek szakszerű és gondos tervezésével, projektmenedzsment biztosításával. Cégünk a teljes pályázati dokumentáció (tanulmányok és tervek) elkészítését vállalja, igény esetén a teljes körű pályázati koordinációt, lebonyolítást és nyomon követést is.

Bővebben az ivóvízminőség-javító programokról és az új, Széchenyi 2020 pályázatokról itt olvashat.

Az alábbiakban foglaltuk össze az európai uniós pályázatokhoz kapcsolódó eddigi tevékenységeinket az érintett települések mentén.


Referenciáink:

DÉL-TOLNA AQUA PROJEKT
(10 település)
KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: Elvi vízjogi engedélyes tervek elkészítése. (2010)
Létesítési vízjogi engedély tervek készítése, illetve az engedélyezés lebonyolítása. (2013)
Kiviteli tervek készítése. (2013)
  Az RMT műszaki tartalmának elkészítése. (2010)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2009)
RMT minőségbiztosításon elfogadva, továbbtervezésre javasolt. (2010)
Nyertes pályázat a 2. fordulóban. (2011)
Megvalósítás előkészítési munkálatai megkezdődtek. (2012)
Tervezés lezárult, engedélyezés lezárult. (2013)
A kivitelezési munkálatok befejeződtek, a projekt lezárult. (2015)
   
GERJEN  KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2009)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2010)
Létesítési vízjogi engedélytervek és kiviteli tervek készítése. (2011)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2010)
RMT minőségbiztosítás által elfogadva, továbbtervezésre javasolt. (2011)
Tervezés és engedélyezés lezárult. (2011)
Nyertes pályázat a 2. fordulóban. (2011)
A kivitelezési munkálatok befejeződtek, a projekt lezárult.  (2013)
   
KISKUNLACHÁZA  KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2010)
Elvi vízjogi engedély tervdokumentáció elkészítése, és az engedélyezés lefolytatása. (2012)
Hidraulikai modellezés. (2012)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2012)
Projektmenedzsment feladatok ellátása a megvalósítás során. (2013-2015)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2011)
Nyertes pályázat az második fordulóban. (2013)
A kivitelezési munkálatok folyamatban vannak, a projekt várhatóan 2015 őszén zárul. (2015)
   
PÁLFA  KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2009)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2011)
Projektmenedzsment feladatok ellátása a megvalósítás szakaszában (2012-2015)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2010)
Nyertes pályázat a 2. fordulóban. (2011)
A kivitelezési munkálatok befejeződtek, a projekt várhatóan 2015 őszén zárul. (2015)
   
PÁLFA-FELSŐRÁCEGRES  KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2009)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2011)
Projektmenedzsment feladatok ellátása a megvalósítás szakaszában (2012-2015)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2010)
Nyertes pályázat a 2. fordulóban. (2011)
A kivitelezési munkálatok befejeződtek, a projekt várhatóan 2015 őszén zárul. (2015)
   
SIMONTORNYA  KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2009)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2011)
Projektmenedzsment feladatok ellátása a megvalósítás szakaszában (2012-2015)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2010)
Nyertes pályázat a 2. fordulóban. (2011)
A kivitelezési munkálatok befejeződtek, a projekt várhatóan 2015 őszén zárul. (2015)
   
PALKONYA  KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2010)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2012)
Létesítési vízjogi engedélytervek és az engedélyezés lefolytatása (2012-2013)
Kiviteli tervek készítése. (2012-2013)
Projektmenedzsment feladatok ellátása az előkészítés és a megvalósítás során. (2012-2015)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2011)
Nyertes pályázat a 2. fordulóban. (2013)
A kivitelezési munkálatok első szakasza lezárult, második szakasza folyamatban van, a projekt várhatóan 2015 őszén zárul. (2015)
   
TOLNANÉMEDI  KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2009)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2011)
Projektmenedzsment feladatok ellátása a megvalósítás szakaszában (2012-2015)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2010)
Nyertes pályázat a 2. fordulóban. (2011)
A kivitelezési munkálatok befejeződtek, a projekt várhatóan 2015 őszén zárul. (2015)
   
BORJÁD  KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése (2010)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2012-2013)
Létesítési vízjogi engedélytervek és kiviteli tervek készítése. (2012-2013)
Projektmenedzsment feladatok ellátása. (2012-2013)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2011)
Nyertes pályázat a második fordulóban (2013)
   
NAGYBUDMÉR KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése (2010)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2012-2013)
Létesítési vízjogi engedélytervek és kiviteli tervek készítése. (2012-2013)
Projektmenedzsment feladatok ellátása. (2012-2013)

 Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2011)
Nyertes pályázat a második fordulóban (2013)
PÓCSA KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése (2010)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2012-2013)
Létesítési vízjogi engedélytervek és kiviteli tervek készítése. (2012-2013)
Projektmenedzsment feladatok ellátása. (2012-2013)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2011)
Nyertes pályázat a második fordulóban (2013)
   
BÓLY KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése (2010)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2012-2013)
Létesítési vízjogi engedélytervek és kiviteli tervek készítése. (2012-2013)
Projektmenedzsment feladatok ellátása. (2012-2013)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2011)
Nyertes pályázat a második fordulóban (2013)
   
MONYORÓD KEOP-1.3.0 (ivóvízminőség-javító projekt)
Feladat: EMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése (2010)
RMT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2012-2013)
Létesítési vízjogi engedélytervek és kiviteli tervek készítése. (2012-2013)
Projektmenedzsment feladatok ellátása. (2012-2013)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat az első fordulóban. (2011)
Nyertes pályázat a második fordulóban (2013)
   
SIMONTORNYA KEOP-1.2.0/B (szennyvíztisztítás és szennyvízelvezetés)
Feladat: Pályázati anyag elkészítése. (2010/2011)
Tájékoztatási feladatok. (2012-2015)
Pályázat státusza: Nyertes pályázat. (2011)
A megvalósítás előkészítő munkálatai megkezdődtek. (2012)
A kivitelező kiválasztásra került. (2013)
A kivitelezési munkálatok folyamatban vannak, a projekt várhatóan 2015 őszén zárul. (2015)
   
SIMONTORNYA DDOP-5.1.5/B-11.
Simontornya belvíz elvezetési projektje.
Feladat: MT, CBA elemzés, és kapcsolódó mellékletek elkészítése. (2011)
Létesítési vízjogi engedélytervek készítése, az engedélyezés lefolytatása. (2011)
Pályázat státusza: A pályázat elbírálás alatt.